Bogyó

201509302015. szeptember 30.

Sziasztok! 2015. szeptember 30-án végett ért Bogyó terápiás kezelése. Hoztam nektek képeket és videót az utolsó masszázs napról. A videón látszik, hogy Bogyó minden helyzetben szépen használja a műtőt lábát. Még saját magától fel is ugrál. Nagyon jó volt látni Bogyónak a fejlődését, és örülök, hogy ilyen szépen helyre jött. Utókezelésekre még jönni fognak hozzám, de az csak akkor szükséges, ha Bogyó megint sántítani kezdene. A videókat és a fényképeket megnézhetitek a facebook-os elérhetőségemen.

a két hátsó láb 2015. szeptember 23.

A mai napon már 8. alkalommal jártak nálam Bogyó és gazdája. Nagyon szépen megerősödött a bal hátsó lába és már tünetmentesen használja. A fényképen látszik, hogy már nincs különbség a két hátsó lába között. Még egyszer jönnek még hozzám, és utána végett ér Bogyó kezelése.

2015. szeptember 17.

Bogyó nagyon szépen viselte most a kezelést. A gazdi elmondása szerint már három hete tünetmentesek, és nem emeli fel a lábát. A lába nagyon szépen megerősödött, már csak pár alkalom és végett ér a terápiás kezelés.

2015. szeptember 08.

A mai napon Bogyó kezelésénél arra törekedtem, hogy ne csak masszírozzam, hanem nyújtsam az izmait. Most már nagyon szépen megerősödött a lába, és a hosszú sétáknál sem fárad el, de a végcél, hogy a lába ugyan olyan legyen mint a műtét előtt.

2015. szeptember 04.

A mai napon Bogyó nagyon ficánka volt, nem akart nyugton maradni. Ö már úgy érzi, hogy teljesen jól van. Szépen használja a lábát, de még erősíteni kell neki, hogy ugyan olyan legyen mint a másik lába. Ennek ellenére a masszázs jól sikerült a végén kaptam tőle sok-sok puszit.

2015. augusztus 19.

A mai napon a 4. alkalommal járt nálam Bogyó és Gazdája. Mára már a csípő csontja alig látszik ki, a járása megszépült és a hátsó lábakon az izom megerősödött.

DSCN29712015. augusztus 13.

Bogyival még csak a 3. alkalommal járunk, de mar most látható a javulás! Már terheli a lábát és már néha szaladgál is! Mindenki, aki hasonló problémával küzd, keresse fel Zsuzsit! Vagy ajánljátok az ismerőseiteknek! Köszönjük szépen,nagyon halasak vagyunk 🙂 !!!

Írta: Rozgics Regina (Forrás: Facebook)

2015. július 29.

Ma voltunk először Bogyival terápiás masszázson. Bogyót májusban műtötték térdszalag szakadással, sajnos még a csontját is plasztikázták. Az izmok a terhelés hiányában szinte teljesen elsorvadtak. Otthoni tornával és a kíméletes mozgással nagyon hosszú lenne még a gyógyuláshoz vezető út, ezért kerestük fel Zsuzsit. Szakértelmével és odafigyelésével, plusz még a kutyák iránt érzett hatalmas szeretetével Bogyó hamarosan újra a régi hiperaktív boldog kutya lehet!

Írta: Rozgics Regina (Forrás: Facebook)

2015. július 29.

Bogyót térdszalag szakadással műtötték. Az első alkalomnál a következőket figyeltem meg nála: a műtőt lábánál az izmok elsorvadtak. Mind két oldalon az ülőgumó a csípő csontjai teljesen kilátszódnak. A kutya három lábon ugrál, ezáltal nem terhelve a műtőt lábát.