Dolly

Sziasztok!

Hagy osszam meg veletek történetemet. Dolly egy boxer és 9,5 éves kb. másfél éve elkezdett sántítani. Nagyon rossz volt nézni, hogy a sétál, amiket régen nagyon imádott. Hosszú sétákat tettünk, amik mára sajnos lerövidültek, mivel nem bírta a lába a gyaloglást. Jártunk orvosnál, de nem találtak nála semmilyen elváltozást. Az orvos azt mondta, hogy sajnos ez az öregséggel együtt fog járni, hogy egyre nehezebben fog felkelni és járni. Ekkor határoztam el, hogy segíteni szeretnék a kutyámon. Az internetet bújva rábukkantan egy kutyamasszázzsal foglalkozó weboldalra, ahol terápiás kutyamasszőröket képeznek ki. Azóta sikeres vizsgát tettem és minden héten egyszer megmasszírozom Dollyt. A változás szemmel látható. Már nem sántít annyira, és jobban bírja a sétákat, és többet játszik a másik két kutyámmal. Nagyon boldog vagyok, hogy a masszázzsal segíthettek a kutyámon.

Rehabilitáció végeredménye

Dolly 6 kezelés után teljesen tünetmentesé vált, ez a mentesség 3 hétig is eltartott nála. A mozgása könnyedebbé vált és a séták is meghosszabbodtak. Nagy öröm látni, hogy visszakaptam az örök mozgó kutyámat, aki azóta is imád játszani, sétálni labdázni. Ahogy látom rajta az első jeleket, hogy sántikál, egyből kezelésbe veszem őt. Legutoljára 2015.07.19-én masszíroztam, és azóta még mindig tünetmentes.